A TNT nevű formáció fennállásának 15. évfordulója alkalmából újra összeállt és komoly fullházas koncertet adott a Papp László Budapest SportArénában. Dobrády Ákos valamint Inti, majdnem fél évig készült erre a koncertre, amit követően szerényen úgy nyilatkoztak az első impressziójukról, hogy úgy érzik talán ez lehetett életük nagy koncertje.

Teljes cikk

Bon Jovi ha befejezi az idei turnéját azt tervezi hogy néhány évig pihen, vagy szünetet tart. Emiatt a bejelentés miatt azonban senkinek sem kell túlságosan elkeserednie, mert az ígéretek szerint a pihenőidő letelte után visszatér. Olvasd tovább!

Christian Fennesz a 2001-ben megjelent, Endless Summer albummal méltán érdemelte ki az elektronikus zene sajátos “sztárja” titulust. A széttöredezett gitárdallamok, zajnak tűnő elemek és ambient: egy rettentően nem megszokott nem éppen fülbemászó de értékes zenét produkált. Csütörtök este fog fellépni, őt megelőzően osztrák-magyar improvizációs kvartett, és a  Tigrics. Olvasd tovább!

Három új lemez, amelyen az énekesek (énekesnők) elektronikus zenészekkel működnek együtt. Pop, jazz, népzenei elemekkel, triphop, drum and bass, ambient – Szalóki Ági valamint Borlai Gergő a Kishúgban, Harcsa Veronika és egy férfi trió  a Bin-Jipben, két lány és egy fiú a csallóközi Gwerkovában. Olvasd tovább!

Ilyenkor érezhetjük mennyire rövid egy év. Minden évben eljön az a nap amikor immáron régi szokásként szinte csak a szerelmünkkel foglalkozunk. Február 14-én idén is Bálint-nap, s a zene.hu azt szeretné, hogy mindenki aki megtartja ezt az ünnepet méltóképpen felkészülhessen. A felkészüléshez adunk hasznos és szinte elengedhetetlen segítséget, tartsanak hát velünk! Olvasd tovább!

Újabb SP megjelentetésére készül a  közeljövőben a Wrong Side Of The Wall valamint a Plastic Bitch. Idén febr. 11-től mind a kettő zenekar elérhetővé teszi ezeket az új zeneszámokat az interneten. Olvasd tovább!

2011 júniusában már ötödik alkalommal rendezik meg Várpalotához közel a Pannónia Fesztivált. Az elmúlt években eddig négynapos rendezvény idén még egy nappal ötnaposra bővül, és a jól megszokottak szerint lép fel rajta a hazai pop-rockmezőny elitje. Olvasd tovább!

?>